2015. augusztus 1., szombat

Ha könyv lenne...

Sziasztok! Ma csak egy képes poszttal érkeztem, ennek témája pedig nem más, mint a könyvborító. Rengeteg blogon találkoztam már ilyen "Mi lenne, ha könyv lenne" dologgal, szóval elkészítettem én is a saját változatomat! Remélem tetszik! Élvezzétek! ;)

2015. július 30., csütörtök

Prológus


Üdv mindenkinek! Íme, itt is van a prológus, ami bevallom nem sikeredett valami hosszúra. Azért remélem, hogy tetszeni fog, és ha igen, hagyjatok kérlek egy pipát vagy egy hozzászólást odalent.  
(Ezt a prológust utólag kijavítottam, mert nagyon összecsapott lett - Steffy 2015. 08. 11.)

Prológus

Caelestis népe egy teljes évig gyászolt, miután szeretett királynéjuk meghalt. Mert igen, Konradnak, az ország királyának tényleg elhalálozott a felesége; pedig már gyönyörködhettek volna újszülött lányukban, az ifjú trónörökösben, és a nő mégis magára hagyta őket. A doktor szerint a nőnek már így is trónörökös születése előtt el kellett volna távoznia az élők közül. Csak a csoda és a gyermek tartotta életben. Mikor ezt a királynak is a tudtára adta, ő nem tudta elhinni. Még hogy a nya mentette meg a nőt? Hiszen a férfi vigyázott rá már hosszú évek óta.
A kis trónörökös teljesen az anyja képmása volt: szalmasárga hajfürtök, és víztiszta kék szemek. A férfi mindig is úgy gondolta, hogy az országon át kígyózó Tis folyó tükre csillog bennük. Csak egyvalami különböztette meg őket: a kislánynak - akit az anyja kérésére Ragninak neveztek el - hófehér tincs vegyült szőke hajába. Pufók arcocskáján mindig mosoly játszott, ha meglátta Konradot. 
Mikor Ragni hároméves lett fény derült a benne lakozó erőre. A szobája ablaka mellett gyakorolta a festés művészetét: nagyon vonzották a palota mennyezetén lévő freskók és a falakon függő portrék. Való igaz, meg volt a tehetsége hozzá, úgy forgatta kezében az ecsetet, mintha már azzal született volna. 
Iza is vele volt, a dajkája, akit Konrad fogadott fel pót-anyának. Ragni nagyon szerette a nőt, mert mindig igyekezett a kedvében járni és nagyon festékeket vitt neki Izidorból. A középkorú nő figyelte, ahogy a kisny íveket rajzol az ecsettel, pálcikaembereket és házikókat fest. Ekkor nagy koppanás hallatszott az  ablak felől. Egy még repülni tanuló verébfióka ütközött neki és lezuhant az alul lévő erkélyre. Ragni és Iza rögtön lerohantak a madárkához, de már nem lehetett rajta segíteni: túl nagyot esett. A kislány kezébe vette a verebet és végigsimított az apró kis pihéken, amik a madár fejét borították, majd magához szorította a kis állatot. Még egy könnycseppet is elmorzsolt érte, de abban a pillanatban a kicsi kezei közt lévő még kisebb szárnyacskák verdesni kezdtek, és ahogy a lány kinyitotta a tenyerét a veréb elszállt.
Iza tátott szájjal meredt a nevetgélő Ragnira. 
A nő Konradhoz sietett és elújságolta az egész történetet, minden egyes részletre gondosan ügyelt. Először a király nem hitt neki, de amikor Ragni pár nappal utána egy pillangóval is megismételte a mutatványt, kétség sem fért hozzá, hogy a lánya bizony feltámaszthatja a halottakat. Ez a javukat is szolgálhatja és a vesztüket is okozhatja egyszerre. 
Ekkor határozta el, hogy a lánya nem hagyhatja el a palotát és nem használhatja az erejét sem. Mindenkinek jobb lesz, ha nem ismerik ezt a képességet. Lehet, hogy az emberek örülnének neki, de az is lehet, hogy boszorkánynak állítanák be és a család vesztét hozná. Beavatta a felére lecsökkentett számú belső személyzetet a dologba, és elrettentés ppen az árulókra halálbüntetést szabott ki. 
Ám a királyság nem maradhat örökös nélkül. Konrad viszont azon már nem gondolkodott eleget, hogy mi lesz, ha a lánya megunja a palotát és elszökik, vagy mi lesz, ha ő már nem fog élni, hogy megakadályozza. Bár a palotaőrök remekül végezték a dolgukat, a lány ahogy idősödött, egyre elvetemültebb és vadabb szökési tervekkel állt elő. Ha pedig nem szökni próbált éppen, akkor veszélyes dolgokat csinált és fegyverforgatást gyakorolt. 
Legutóbb azzal verte ki a biztosítékot, hogy a tetőre akart kimenni. De nem akárhogyan! A szobájában lévő paravánt hídnak használta a két szomszédos tető között, utána pedig a rögtönzött átjáró a mélybe zuhant és összetört. A lányt három őr szedte le a tornyot borító cserepekről.